Ellátási lánc menedzsment

Képzésünk a vállalaton belüli komplex logisztikai rendszer koncepcióját kiterjeszti  a reálfolyamatok mentén együttműködő partnerekre, azaz az ellátási láncra.

Azokat a menedzsment kérdéseket és eszközöket tárgyaljuk, melyek a reálfolyamatok mentén együttműködő vállalatok, azaz az ellátási láncok, tágabb értelemben üzleti hálózatok hatékony menedzsmentjét célozzák.

Az üzleti hálózat témaköréhez kapcsolódóan tárgyaljuk a globális értékláncok felépítésének és működtetésének stratégiai jelentőségű döntéseit és azt, hogyan léphetnek előre a hazai leányvállalatok ezekben az értékláncokban. Kitérünk arra is, vajon a hazai kkv szektor szereplői miként képesek hatékonyan bekapcsolódni ezekbe az értékláncokba, ellátási láncokba?

Ezt követően értelmezzük az ellátási lánc teljesítményének fogalmát, mérésének gyakorlatát.

Az ellátási lánc szintű folyamatok tervezése és operatív irányítása fontos témakör. Ennek kapcsán külön vizsgáljuk a belső és a külső ellátási lánc tagok esetén alkalmazható menedzsment eszközöket.

Emellett tárgyaljuk azokat a kapcsolati jellemzőket (pl. bizalom, erőfölény), melyek alapvetően befolyásolják a folyamatok operatív kezelésének alkalmazható eszköztárát és azok hatékonyságát.

Jelentkezési határidő: Folyamatos

Képzési napok: 2018. tavasz

Min.-Max. csoportlétszám: 8-12 fő

Óraszám: 16 óra

KIKNEK AJÁNLJUK A KÉPZÉST?

Azoknak a szakembereknek, akik a vállalatok reálszférájában (logisztika, termelés, beszerzés) valamilyen taktikai részterületén dolgoznak (pl. készletgazdálkodó, logisztikai kontroller), de képességeik és tudásuk alapján átfogóbb menedzsment és felsővezetői feladatok elvégzésére is fel kívánnak készülni. Ehhez elengedhetetlen a globális értékláncok, ellátási láncok és azok építőelemeinek (folyamatok és kapcsolatok) ismerete, irányítási és tervezési módszereinek elsajátítása.

A KÉPZÉS CÉLJA

Célunk, hogy a tanultak által erősítsük a képzésben résztvevők (jellemzően taktikai szinten dolgozó szakemberek és logisztikai területen tevékenykedő vezetők) rendszerszemléletét, és hogy kiterjesszük a vállalaton belüli komplex logisztikai rendszer koncepcióját, tárgyaljuk a reálfolyamatok mentén együttműködő vállalatok és üzleti hálózatok hatékony menedzsmentjének feltételeit és eszközrendszerét.

EREDMÉNYEK A RÉSZTVEVŐK SZÁMÁRA

  • A képzés elvégzésével a résztvevők rendszerszemléletét és folyamatszemléletét kiterjesztjük a nemzetközi ellátási láncok, globális értékláncok, üzleti hálózatok működésének és tervezésének értelmezésére,
  • A résztvevők azonosítani tudják azokat a fejlődési lehetőségeket, melyek rendelkezésre állnak ahhoz, hogy a multinacionális vállalatok leányvállalataiként, vagy hazai kkv-k számára választhatók annak érdekében, hogy azok bekapcsolódjanak és előbbre lépjenek a globális üzleti világban,
  • Fejlődik a képzésben résztvevők problémafelismerő és elemző képessége nagyon komplex rendszerekben és működési modellekben,
  • A résztvevők megismerik az ellátási lánc teljesítményének mérési lehetőségeit és korlátait, így hatékonyan lesznek képesek a komplex ellátási lánc-menedzsment megoldások rövid és hosszú távú hatásainak felmérésére,
  • Képesek lesznek az ellátási láncok irányítási alapproblémáját azonosítani valós körülmények között, kiválasztani és alkalmazni a megfelelő (lánc, vagy kapcsolati szintű) irányítási eszközt,
  • Rendszerszerűen és folyamatszemléletben látják az ellátási láncok erőforrás tervezését, az egyes módszerek helyét és szerepét e komplex tervezési rendszerben,
  • Képesek lesznek felmérni azokat a releváns kapcsolati jellemzőket, melyek a hosszú távú fejlődés feltételei, és azokat tudják úgy alakítani, hogy vállalataik abból a körülmények adta lehetőségek szerint a legtöbbet ki tudják hozni,
  • Azonosítani tudják az ellátási láncok alaptípusait és ki tudják választani azokat a specifikus menedzsment eszközöket, melyek révén azok a leghatékonyabban menedzselhetők.

TEMATIKA

  • Vállalati logisztikai rendszer, ellátási lánc, belső/külső ellátási lánc, globális értéklánc, üzleti hálózat.
  • A hagyományos ellátási lánc működése és jellemzőik.
  • Az ellátási lánc teljesítménye (lehetőségek és korlátok):
    • Az ellátási lánc teljesítménye hagyományos megközelítésben;
    • Ellátási lánc teljesítménymutatók típusai: (1) lánc, vagy kapcsolati szintű mutató, (2) tranzakció – kapcsolat – hálózati hatásokat is figyelembe vevő mutatók;
    • A mutatók számításának előfeltételei és nehézségei.
  • A belső ellátási lánc kialakításának döntései – az ellátási lánc struktúrájának kialakítása (outsourcing, offshoring, késleltetési stratégiai kialakítása, az azokat befolyásoló tényezők, főbb menedzsment megfontolások);
  • Feljebb lépés (upgrading):
    • Leányvállalatok előrelépése, fejlődése az ellátási láncokban, tágabban a globális vállalatok értékláncaiban;
    • KKV- lehetőségek a globális ellátási láncokhoz való csatlakozásra.
  • Az ellátási lánc és építőelemeinek az üzleti kapcsolatoknak az irányítása:
    • A lánc egészének irányítása és eszközei;
    • Az üzleti kapcsolat fogalma, jellemzői, tartalma, bizalom, erőfölény és a klasszikus irányítási mechanizmusok.
  • A belső és a külső ellátási lánc folyamatainak és erőforrásigényének tervezési eszközei (erőforrás-tervezés folyamatszemléletben (S&OP, APS, CPFS, VMI).
  • Speciális ellátási láncok és azok kezelésének sajátosságai (hatékony/lean és rugalmas/agile ellátási láncok és sajátosságaik).

INFORMÁCIÓ

+36 1 267 8740

ELŐKÉPZETTSÉG ÉS TELJESÍTMÉNYMÉRÉS

Felsőfokú végzettség vagy középfokú végzettség min. 3 éves igazolt szakmai gyakorlattal.

A képzés folyamatába épített teljesítménymérést alkalmazunk, nincs külön vizsga.

A sikeresen teljesítő résztvevők igazolásként az MLBKT SCM Tréning Központ “Ellátási lánc menedzsment” tanúsítványát kapják.

RÉSZVÉTELI DÍJAK

Listaár: 109 000 Ft+ÁFA

Egyéni MLBKT tagoknak: 103 550 Ft+ÁFA

Intézményi MLBKT tagoknak: 87 200 Ft+ÁFA

Csoportos kedvezmény 2 főtől: 103 550 Ft+ÁFA

A részvételi díj tartalmazza az előadások szakmai anyagait, az ebédek, a kávészünetek költségeit.

A kedvezmények nem összevonhatók, de minden esetben a jelentkező számára legkedvezőbb opciót vesszük figyelembe.

A kedvezményt költségviselő után tudjuk megadni!

(Amennyiben az egyéni tagdíjat a résztvevő munkáltatója fizeti, az egyéni tagi kedvezményt a vállalat részére is biztosítjuk.)

HELYSZÍN

Budapest

SZERETNÉ MEGRENDELNI KIHELYEZETT KÉPZÉSKÉNT?

OKTATÓK

Dr. Gelei Andrea
egyetemi tanár (BCE)