Raktározás menedzsment

Fókuszban a raktár-optimalizálás

Helyszín: Budapest és Gödöllő

 

Egyedülálló képzést hirdet meg Tréning Központunk, amely a raktár-optimalizálással kapcsolatos tudnivalók és a szabályozás aktualitásainak ismertetése mellett gyakorlati feladatokkal segíti elsősorban a raktárvezetők, de a logisztikai vezetők, anyaggazdálkodók munkáját is.

A raktárlátogatási program során az AVON raktárépületét tekintjük meg, majd konkrét monitoringrendszer használatával mérési és egyéb feladatokat végzünk. A mérések és feladatok, azok pontos értékelésének elsajátításával a résztvevők képessé válnak arra, hogy hasonló módszerekkel saját cégüknél is azonosítani tudják a fejlesztést igénylő folyamatokat.

A tréning harmadik napján interaktív szimulációs környezetben dolgozunk, ahol a résztvevők különböző szerepekben próbálják ki magukat.

A háromnapos tréning során a résztvevők válaszokat kaphatnak a saját cégük raktármenedzsmentjével kapcsolatos kérdéseire is. Kiemelten foglalkoznak a raktári mutatószámokkal, valamint olyan gyakorlati ismereteket sajátíthatnak el, amelyeket azonnal alkalmazhatnak vállalatuk raktárgazdálkodási folyamatainak fejlesztése érdekében.

Jelentkezési határidő: Folyamatos

Képzési napok: 2018. tavasz

Min.-Max. csoportlétszám: 12-16 fő

Óraszám: 24 óra

A tréningről mondták hallgatóink:

„Gondolatébresztő. Hibafeltáró. Ösztönző.”

„Mindenképpen hiánypótló. Nagyon tetszett mind a három nap, különösen a második. Kedvesek, türelmesek, segítőkészek mindvégig.”

TEMATIKA

ELMÉLETI OKTATÁS

Helyszín: Budapest

  • A raktározás szerepe az ellátási láncban
    • A logisztikai követelményrendszer és a raktározás
    • A raktározás mint értékképző
    • Jellemző fejlődési tendenciák a raktározásban
    • Lean alapelvek érvényesülése a raktárban
  • Raktározási folyamatok, technikai eszközeik és irányításuk
    • Árufogadás, betárolás
    • Tárolás
    • Komissiózás
    • Expediálás, kitárolás
    • Értéknövelő szolgáltatások
    • Számítógépes raktárirányítás
  • A raktározás mutatószámai
    • A vevőkiszolgálási minőség mutatói
    • Kapacitás-mutatók
    • Térfogat-kihasználási mutatók
    • Készletezési hatékonyság mutatók
    • Teljes eszközhatékonyság
  • Aktualitások esetén: A raktározás munkavédelmi, tűzvédelmi és környezetvédelmi követelményei; tárolóeszközök létesítési, ellenőrzési és karbantartási követelményei

A tartalom súlypontjai fejlesztési céllal változhatnak.

RAKTÁRLÁTOGATÁS ÉS MÉRÉSI GYAKORLAT

Raktár-logisztikai feladatok technológiai időigényének felmérése monitoring rendszer alkalmazásával

Helyszín: AVON Cosmetics Hungary Kft. (2100 Gödöllő, Haraszti u. 3.)

A méréshez használt eszköz egy egyedi fejlesztésű, okostelefonon vagy tableten is futtatható android alapú alkalmazás, mely képes az időpontok és intervallumok automatikus képzésére és mentésére. A látogatást és mérést követően megbeszéljük a benyomásainkat, de az elvégzett mérések és feladatok eredményének feldolgozását és a fejlesztési javaslatok bemutatását a résztvevők házi feladatnak kapják meg, amelyet a harmadik napon prezentálnak.

INTERAKTÍV SZIMULÁCIÓ

Raktár-logisztikai folyamatok fejlesztése és teljesítményének mérése interaktív szimulációs környezetben

Helyszín: Budapest

A nap elején megbeszéljük a házi feladatokat, majd interaktív szimulációs környezetben dolgoznak a résztvevők, ahol ellátási láncot építenek és különböző szerepekben próbálják ki magukat. A többkörös szimuláció során feladatuk a raktári folyamatok végrehajtásán túl a rendszer teljesítmény-mutatóinak meghatározása, és a hatékonyság folyamatos javítása érdekében tett fejlesztési elképzelések kidolgozása, megvalósítása és értékelése.

EGYÜTTMŰKÖDŐ PARTNERÜNK

A vállalatlátogatás és a gyakorlati napok egyikének helyszínét az AVON Cosmetics Hungary Kft. biztosítja.

Az AVON már több mint 130 éve kiáll a szépség, az innováció, a pozitív gondolkodás, és mindenekelőtt a nők mellett. Az AVON portfóliójába tartoznak az olyan jól ismert és közkedvelt márkák, mint az ANEW, Avon Care, Skin-So-Soft és az Advance Techniques. Az Avon termékeket a vállalat közel 6 millió aktív, független tanácsadón keresztül értékesíti.

 

 

Avon_Brand_Logo_k

KÉPGALÉRIA KORÁBBI KÉPZÉSEINKRŐL

INFORMÁCIÓ

+36 1 267 8740

ELŐKÉPZETTSÉG ÉS TELJESÍTMÉNYMÉRÉS

Felsőfokú végzettség vagy érettségi bizonyítvány 3 éves igazolt szakmai tapasztalattal.

A tréning online vizsgával zárul.

A sikeresen teljesítő résztvevők igazolásként az MLBKT “Raktározás menedzsment” tanúsítványát kapják.

RÉSZVÉTELI DÍJAK

Listaár: 149 000 Ft+ÁFA

MLBKT egyéni tagoknak: 141 550 Ft+ÁFA

MLBKT intézményi tagoknak: 119 200 Ft+ÁFA

Csoportos kedvezmény 2 főtől: 134 100 Ft+ÁFA

A részvételi díj tartalmazza az előadások szakmai anyagait, az ebédek, a kávészünetek költségeit, de az étkezés közterheit nem.

A kedvezmények nem összevonhatók, de minden esetben a jelentkező számára legkedvezőbb opciót vesszük figyelembe.

A kedvezményt költségviselő után tudjuk megadni!

(Amennyiben az egyéni tagdíjat a résztvevő munkáltatója fizeti, az egyéni tagi kedvezményt a vállalat részére is biztosítjuk.)

HELYSZÍN

Budapest és Gödöllő (AVON Cosmetics Hungary Kft.)

SZERETNÉ MEGRENDELNI KIHELYEZETT KÉPZÉSKÉNT?

OKTATÓK

Némon Zoltán
logisztikai oktató
Dr. Bajor Péter
egyetemi adjunktus (SZIE)
Fejes Csilla
tréner. a Cartagena-i Műszaki Egyetem doktorandusz hallgatója
Gál István
BI-KA Logisztika Kft., projektmenedzser